Hidd el, hogy járnak!
Reggel, amikor felkeltem még fel sem kelt a nap, szóval mondhatjuk inkább, hogy hajnalban keltem. Kimentem a szobámból. Apu épp a konyhában volt.
-Te máris ébren vagy?-nézett rám egy kissé furcsán.
-Nem tudom hogyan. Ne kérdezd.-vontam meg a vállam.
-Oké. Elmentem dolgozni és lehet, hogy későn jövök.
-Oké.
-Callie lehet, hogy dél felé áthozza Jeff-et, mert délutános és nem akarja egyedül hagyni. Remélem nem baj.
-nem dehogy.
-Oké. Akkor megyek.
-Oké. Szia!
-Szia!
Adott egy puszit, majd távozott. Az óra 5:30-at mutatott, tehát elővettem az Újholdat, mivel este addig nem feküdtem le, ameddig ki nem olvastam az Alkonyatot. Csináltam magamnak kakaót és a kanapén ülve olvastam. Aztán közbe eszembe jutott, hogy még sosem láttam a napfelkeltét Floridában. A pizsimre rávettem a melegítőfelsőmet, mivel kicsit hideg volt és kimentem a hátsó kertbe a medencéhez. Leültem az egyik napozóágyra, ami a tenger felé nézett és láttam, ahogy a nap egyszer csak előbújik a tenger mögül. Fantasztikus látvány volt. Igaz, a nap a szemembe sütött, de ehhez hasonló látványt még sosem láttam. Miután a nap már kellően előbújt így fogtam magam és visszaültem a kanapéra olvasni. Bekapcsoltam a zenelejátszómat és olvasás közbe a Train Angel in blue jeans című dalát hallgattam:
Dél felé aztán lassan kopogott Callie, aki Jeff-et hozta.
-Tényleg nem baj?-kérdezte Callie, már legalább hatvanadszorra.
-Tényleg. Menj csak nyugodtan.-nyugtattam meg.
-Jó szórakozást.-mondta, majd intett és távozott.
Jeff elkezdett valami kocsis filmet nézni a tv-ben, én pedig nekiálltam olvasni.
-Szerinted járnak?-kérdezte egyszer csak, miközben még mindig a tv-t nézte.
Meglepett a kérdése. Felnéztem a könyvből és kérdőn meredtem rá.
-Tessék?
-Szerinted járnak?-kérdezte újra, ezúttal úgy, hogy rám nézett.
-Kik?-kérdeztem.
-Anyám meg apád.
-Miből gondolod, hogy járnak?-kérdeztem, mert elképzelhetetlen számomra, hogy apum Callie-vel legyen.
-Egyfolytában együtt vannak. Amikor bent voltam anyunál a kórházba a semmiből előtermett az apád. Együtt röhögtek meg beszélgettek.
-Az még nem jelenti azt, hogy járnak.
Akkor is! Neked ez nem furcsa, Jamie?
-Nézd. Apám világosan megmondta nekem még Chicagoban, hogy rajtam kívül nincs más nő az életében. ismerem aput és nem esne bele egy nőbe annyira, hogy a végén járjanak, vagy ne adj Iseten összeházasodjanak. Amúgy meg az anyukád nagyon kedves, semmi kifogásom sincs ellene, de valljuk be, az azért furcsa lenne, ha járnának.
-Igaz. Ráadásul anyám még papíron férjnél van.
-De azt hittem apukád elhagyott titeket.
-Mindenkinek ezt mondjuk, de valójában nem. Apu börtönben van. Betört egy boltba és megölt egy embert.
-Akkor már értem, hogy miért mondjátok ezt mindenkinek. Nem lehet könnyű.
-Hát nem. Maradjon köztünk, hogy anyu be akarja adni a válópert. Szóval ha elválnak, akkor lehetséges, hogy járnak.
-Lehetséges? Az előbb még te bizonygattad, hogy járnak.
-Hidd el, hogy járnak! Csak túl golyók, hogy bevallják.
-Golyók?
-Csúnyát nem mondhatok a szüleinkre.-vonta meg a vállát.
-Oké. Tegyük fel, hogy járnak és tegyük fel, hogy mi tudjuk is. De ők nem tudják, hogy mi tudjuk. Szóval, ha előbb-utóbb sokat kérdezősködünk sejtenek valamit és a végén bevallják. De ha nem járnak és mi ennek ellenére azt hisszük és kérdezősködni kezdünk ők azt hiszik, hogy totál megkattantak.
-Azt mondjuk, hogy serdülünk.
-Te mondhatod ezt, de én 17 vagyok, ami felnőtt szemmel nézve azt jelent, hogy lépek ki a kamaszkorból és felnőtt fejjel kezdek gondolkodni.
-Oké. Akkor én a kamaszkort mondom, te pedig azt, hogy visszaestél.-röhögött.
-Nem vagy vicces.-forgattam a szemeim.
Ezután megbeszéltük, hogy valahogy kifaggatjuk a szülőket, lehetőleg feltűnés nélkül. Ezután megnéztük Jeff kedvenc rajzfilmjét, a Hortont. Este aztán megjött érte Callie és apu is hazaért, szóval Jeff hazament, apu pedig aludni. Olvastam még egy kicsit lefekvés előtt, de így is nehezen tudtam elaludni. Egyfolytában apu és Callie járt a fejemben. Noha azt mondtam Jeff-nek, hogy tuti nem járnak, egyre inkább az a gyanúm, hogy tényleg járnak. Bassza meg, most mit csináljak?
-Oké. Elmentem dolgozni és lehet, hogy későn jövök.
-Oké.
-Callie lehet, hogy dél felé áthozza Jeff-et, mert délutános és nem akarja egyedül hagyni. Remélem nem baj.
-nem dehogy.
-Oké. Akkor megyek.
-Oké. Szia!
-Szia!
Adott egy puszit, majd távozott. Az óra 5:30-at mutatott, tehát elővettem az Újholdat, mivel este addig nem feküdtem le, ameddig ki nem olvastam az Alkonyatot. Csináltam magamnak kakaót és a kanapén ülve olvastam. Aztán közbe eszembe jutott, hogy még sosem láttam a napfelkeltét Floridában. A pizsimre rávettem a melegítőfelsőmet, mivel kicsit hideg volt és kimentem a hátsó kertbe a medencéhez. Leültem az egyik napozóágyra, ami a tenger felé nézett és láttam, ahogy a nap egyszer csak előbújik a tenger mögül. Fantasztikus látvány volt. Igaz, a nap a szemembe sütött, de ehhez hasonló látványt még sosem láttam. Miután a nap már kellően előbújt így fogtam magam és visszaültem a kanapéra olvasni. Bekapcsoltam a zenelejátszómat és olvasás közbe a Train Angel in blue jeans című dalát hallgattam:
Dél felé aztán lassan kopogott Callie, aki Jeff-et hozta.
-Tényleg nem baj?-kérdezte Callie, már legalább hatvanadszorra.
-Tényleg. Menj csak nyugodtan.-nyugtattam meg.
-Jó szórakozást.-mondta, majd intett és távozott.
Jeff elkezdett valami kocsis filmet nézni a tv-ben, én pedig nekiálltam olvasni.
-Szerinted járnak?-kérdezte egyszer csak, miközben még mindig a tv-t nézte.
Meglepett a kérdése. Felnéztem a könyvből és kérdőn meredtem rá.
-Tessék?
-Szerinted járnak?-kérdezte újra, ezúttal úgy, hogy rám nézett.
-Kik?-kérdeztem.
-Anyám meg apád.
-Miből gondolod, hogy járnak?-kérdeztem, mert elképzelhetetlen számomra, hogy apum Callie-vel legyen.
-Egyfolytában együtt vannak. Amikor bent voltam anyunál a kórházba a semmiből előtermett az apád. Együtt röhögtek meg beszélgettek.
-Az még nem jelenti azt, hogy járnak.
Akkor is! Neked ez nem furcsa, Jamie?
-Nézd. Apám világosan megmondta nekem még Chicagoban, hogy rajtam kívül nincs más nő az életében. ismerem aput és nem esne bele egy nőbe annyira, hogy a végén járjanak, vagy ne adj Iseten összeházasodjanak. Amúgy meg az anyukád nagyon kedves, semmi kifogásom sincs ellene, de valljuk be, az azért furcsa lenne, ha járnának.
-Igaz. Ráadásul anyám még papíron férjnél van.
-De azt hittem apukád elhagyott titeket.
-Mindenkinek ezt mondjuk, de valójában nem. Apu börtönben van. Betört egy boltba és megölt egy embert.
-Akkor már értem, hogy miért mondjátok ezt mindenkinek. Nem lehet könnyű.
-Hát nem. Maradjon köztünk, hogy anyu be akarja adni a válópert. Szóval ha elválnak, akkor lehetséges, hogy járnak.
-Lehetséges? Az előbb még te bizonygattad, hogy járnak.
-Hidd el, hogy járnak! Csak túl golyók, hogy bevallják.
-Golyók?
-Csúnyát nem mondhatok a szüleinkre.-vonta meg a vállát.
-Oké. Tegyük fel, hogy járnak és tegyük fel, hogy mi tudjuk is. De ők nem tudják, hogy mi tudjuk. Szóval, ha előbb-utóbb sokat kérdezősködünk sejtenek valamit és a végén bevallják. De ha nem járnak és mi ennek ellenére azt hisszük és kérdezősködni kezdünk ők azt hiszik, hogy totál megkattantak.
-Azt mondjuk, hogy serdülünk.
-Te mondhatod ezt, de én 17 vagyok, ami felnőtt szemmel nézve azt jelent, hogy lépek ki a kamaszkorból és felnőtt fejjel kezdek gondolkodni.
-Oké. Akkor én a kamaszkort mondom, te pedig azt, hogy visszaestél.-röhögött.
-Nem vagy vicces.-forgattam a szemeim.
Ezután megbeszéltük, hogy valahogy kifaggatjuk a szülőket, lehetőleg feltűnés nélkül. Ezután megnéztük Jeff kedvenc rajzfilmjét, a Hortont. Este aztán megjött érte Callie és apu is hazaért, szóval Jeff hazament, apu pedig aludni. Olvastam még egy kicsit lefekvés előtt, de így is nehezen tudtam elaludni. Egyfolytában apu és Callie járt a fejemben. Noha azt mondtam Jeff-nek, hogy tuti nem járnak, egyre inkább az a gyanúm, hogy tényleg járnak. Bassza meg, most mit csináljak?
