1/2. fejezet

Nem volt olyan vészes

Miután hazaértünk, Jeff-fel megnéztük a kedvenc filmemet, ami neki is tetszett. A filmnézés közben rendeltünk egy extra sajtos, sonkás pizzát is. 
-Tudod, szerintem apád bele van zúgva anyámba.-mondta egyszer csak.
-Az kizárt!-tiltakoztam.
-Pedig szerintem igen. Anyád nem örülne neki.
-Tudod...anyukám a születésem után elhagyott minket. Megszülettem, és amint kiengedték a kórházból lepasszolt apának.
-Az gáz. Az apám tavaly hagyott el minket.
-Ezek szerint most mindketten csonka családban élünk.
-Ja. Amúgy nem megyünk le a partra?-kérdezte.
-De van még nálunk egy pár doboz pizza, ami csak arra vár, hogy megegyük.
-Hozzuk azt is.
-Oké, összepakolok és mehetünk is.
Jeff betette a pizzát egy dobozba, amíg én összeszedtem a fürdőcuccomat meg egy pár holmit, ami a strandoláshoz kell. Utána elmentünk hozzájuk, hogy ő is összeszedjen pár holmit, majd lementünk a strandra. Kerestünk egy árnyékos helyet.
-Még sosem láttam az óceánt.-mondtam.
-Komolyan?-nézett rám Jeff tátott szájjal.
-Tényleg nem! Sosem hagytam el idáig Chicagot.
-Hihetetlen vagy! Addig nem éltél, amíg nem láttad az óceánt. Burokban nőttél fel?
-Mondhatjuk. Apu a széltől igyekszik megvédeni.
-Akkor vaduljunk, mert nagyjából anyu is ilyen. Csak ő nem zsaru, hanem ápolónő.
-Akkor egy napra elszabadultunk a szülőktől.
-Irány a víz!
-Oké!
Egyszerre futottunk a víz felé. Olyan felszabadultnak éreztem magam, ahogy eddig még sosem. Furcsa, de most először éreztem azt, hogy élek. Fantasztikus volt, ahogy Jeff-fel fröcsköltük egymást a meleg nyári napsütésben, ahogy kötöttségek nélkül pizzát ettünk a strandon, fagyiztunk, vagy csak simán ültünk a törülközőnkön.  Végre, egyszer mindketten azt tehettük, amit akartunk.

*Jim*

Nagyjából este fél 9 fele érkeztünk el Callie-vel hozzám. Remélem Jamie és Jeff nem nyírták ki egymást, és abban is bízom, hogy a ház még egyben van. A ház sötét volt, csupán azt lehetett látni, hogy a nappalin át kiszűrődik egy halvány fény, ami szerintem a tv lehetett. Amikor beléptünk a házba észrevettük, hogy minden tiszta rend. Ez nem mindig vall Jamie-re, mondjuk volt kitől tanulnia.
-Szerintem a nappaliban lesznek.-mondta Callie és elindult a nappali felé, én pedig követtem.
Amikor beléptünk mindketten meglepődtünk egy kicsit. A tv ment, azonban Jeff és Jamie a kanapén aludtak. 
-Azt hiszem én viszem Jeff-et, mert már késő van.-mondta Callie.
-Oké. Szólj, ha legközelebb is vigyázni kell rá. Szerintem Jamie szívesen vigyázna rá.-ajánlottam fel.
-Szerintem jól elvoltak és valószínűleg Jeff is jobban bírja Jamie-t, mint a bébiszittert.-mosolygott.
Callie felemeltem Jeff-et a kanapéról, majd mosolygott és távoztak.

*Jamie*

A kanapén ébredtem fel másnap reggel. Volt rajtam egy pléd is, amit gondolom apu tett rám, miután Jeff és Callie elmentek. Megtöröltem a szemeimet, majd feltápászkodtam a kanapéról és kimentem a konyhába. Apu a konyhában ült a pult mellett, miközben kávét ivott és a reggeli újságot olvasta.
-Jó reggelt szívem!-köszönt, miközben felnézett az újságból.
-Szia apu!-mondtam, majd adtam neki egy puszit, majd leültem a mellette lévő székre.
-Mit csináltatok tegnap Jeff-fel? Csak mert, amikor Callie-vel megjöttünk fél 9-kor már a kanapén aludtatok, ami azért is furcsa, mert te 11 előtt sosem kerülsz az ágyba.-elmélkedett, miközben mosolygott.
-Megnéztük a "10 napos pasit"-kezdtem, miközben még hülye kis idézőjelet is mutogattam-közbe rendeltünk egy csomó pizzát, de a felét nem ettük meg, tehát Jeff kitalálta, hogy menünk le a partra, szóval összecsomagoltuk a pizzát, lementünk a partra és ketten tartottunk egy pasimentes délutánt. Aztán hazajöttünk, beültünk tv-t nézni és ezek szerint elaludtunk.
-Értem.
-Amúgy volt már olyan, hogy lefeküdtem 11 előtt.
-Mikor?-nézett rám kérdőn.
-Hát......amikor.....öhmm.........tudod......
-Tehát nem volt.
-Kiskoromban aludtam el 11 előtt.
-Jamie, még kiskorodban is annyit sírtál, hogy éjfél előtt lén egyszer nem kerültem ágyba.-mosolygott.-És ez tette azt is, hogy hétvégén csak délben kelek fel.
-Velem együtt.-húztam ki magam.
-Erre te ne legyél büszke!-próbált komoly képet vági, de nem sikerült neki.
-Te is büszke vagy rá. Akkor meg miért aggódjak?-kérdeztem.
-Van benne valami.-töprengett.
-Szeretlek apa!-hajtottam a fejem a vállára.
-Én is szeretlek kincsem.